Egyhangú döntéssel fogadta el a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szenátusa és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriuma dr. Gyuricza Csaba (agrármérnök, egyetemi tanár, az MTA doktora, a magyar mezőgazdaság és agrár-felsőoktatás elismert professzora) rektori pályázatát szeptember 5-én. A szenátusi ülésen a MATE rektora ismertette az elmúlt közel 5 év eredményeit, valamint vázolta a következő 5 éves ciklusra tervezett célkitűzéseit.
Jövő augusztusban lesz 30 éve, hogy a több évig húzódó rekonstrukciót követően ismét látogathatóvá vált a Gödöllői Királyi Kastély. Az elmúlt közel három évtizedben a történelmi falak számos remek kiállítást, koncertet, kulturális attrakciót „láthattak”, és sok-sok millió látogatót „fogadhattak”. De ahhoz foghatót, mi augusztus 21-én zajlott le a kastély parkjának színpadán, keveset. Sőt, a libabőrhatást tekintve, talán egyet sem. Az István, a király című rockopera-keresztmetszet nem csak a szakma nagyjai körében váltott ki elismerést, hanem a mintegy 5000 fős közönség számottevő többsége is szuperlatívuszokban nyilatkozott a Feke Pál által rendezett produkcióról. Ennek apropóján is beszélgettünk dr. Ujváry Tamással, a gödöllői kastélyt működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatójával, aki augusztus 19-én a Pesti Vigadóban átvehette Hankó Balázs kulturális és innovációs minisztertől a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést.
Az augusztus 21-én a Gödöllői Királyi Kastély parkjában rendkívüli érdeklődés mellett lezajlott István, a király című rockopera-keresztmetszetet – a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) támogatásának köszönhetően – ingyenesen tekinthették meg az érdeklődők. A nézőktől és a meghívott vendégektől mindössze annyit kértek, hogy ehetőségük szerint pénzbeli adományaikkal segítsék a kárpátaljai Beregszászi járás magyar nyelvű oktatását. A gyűjtés koordinátora a Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület. A kezdeményezésről, annak eredményéről a Gödöllőn élő Nagy-Vargha Zsófiát, a KIM fiatalokért felelős helyettes államtitkárát kérdeztük.
Politikai „nagyágyúk” Gödöllőn 2017-05-11 17:45:46 Egy héten belül a városba látogat Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője és Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke
Gödöllői téglák Hatvanban 2014-10-03 09:38:21 Varga Kálmán szerint városunkat ma is a politikai akarnokság és az ebből fakadó kirekesztő szemlélet uralja, a szolganépre pedig a kisstílűség a jellemző
Állati! Gödöllőn már tavaszodik… 2014-02-13 14:51:16 Hírportálunk egyik olvasója a Kossuth Lajos utcában kapta lencsevégre a kikelet közeledtét előrevetítő jelenséget (+18)
Jól indult minden, de elfogyott a szusz 2013-09-21 21:13:41 Hiába vezetett a szünetben a gödöllői kézilabda-csapat Lajosmizsén, a második játékrészben megállt a tudomány
Kik jöhettek még szóba Szűcs Lajoson kívül? 2013-08-15 11:30:17 Megoszlanak a vélemények az idei gödöllői díszpolgár-választással kapcsolatosan. Egyetértőből és értetlenkedőből is akad jócskán
Majdnem meglepték a Kohászt 2012-09-29 19:54:19 Szoros meccs végjátékában maradtak alul Ózdon a gödöllői kézilabdások
Emlékezés a zsidó temetőben 2012-06-12 16:23:10 Vésett feliratú tábla őrzi az embermentő osztrák, Leo Tschoell emlékét a Kossuth Lajos utcai bölcsőde falán